online térbe állás online oktatás

Hogyan álljunk át vállalkozásunkkal az online térbe?

Virtuális események: 

A virtuális események továbbra is kissé futurisztikusnak tűnnek sokaknak, pedig az elsők már 1993-tól megkezdték térhódításukat világszerte. A technológiai fejlődés és a szociális média jelenléte azóta pedig igencsak megnyitotta kaput az újhullámos online rendezvények felé, kezdve a virtuális múzeumi túráktól az űrhajósok élő bejelentkezésééig. 

Ma már a legnagyobb konferenciák is részben vagy teljesen digitálissá váltak. Előnyük, hogy az ilyen online rendezvények csökkentik a költségeket, szélesebb közönség számára hozzáférhetővé teszik a részvételt, plusz, jelen helyzetben a koronavírus miatti korlátozások okán szinte az egyetlen elérhető megoldást jelentik a rendezvénylátogatásra. 

A virtuális esemény tehát minden olyan szervezett találkozó, amely az online térben, és nem pedig fizikai helyszínen kerül megrendezésre. Ezek az események a kisebb körű megbeszélésektől a nagyszabású, több ezer résztvevő számára szóló rendezvényekig terjedhetnek. 

Milyen online események lehetségesek például? 

– online, hosszabb távú képzések

– webináriumok

– workshopok 

– élő bejelentkezések, interjúk, kérdezz-felelek

– online történetmesélések

Hogyan álljunk neki az online eseményünk szervezésének?  

Először is, készítsünk tervet! Akár nagy, akár kicsi, offline vagy online az eseményünk, kell, hogy legyen stratégiája. Kezdjük egy kulcsfontosságú céllal és koncepcióval, az alábbi kérdések mentén: 

– Mit szeretnénk rendezvényünkkel elérni? 

– A rendezvényünk csak online, vagy igény szerint offline is jelen lesz?

– Hol akarjuk látni a tartalmunkat?

– A belépés ingyenes lesz?

– Mikor lenne rá a legjobb idő?

– Szükség lesz esemény regisztrációra?

– Hogyan reklámozzuk az online eseményt?

– Bevonunk-e valakit a szervezési, reklámozási folyamatokba? 

– Az emberek hozzáférhetnek az esemény videóanyagaihoz, miután lezárult?

– Rendelkezünk a megfelelő technológiai háttérrel? 

Mivel a világ országai korlátozásokat vezettek be a koronavírus súlyosbodásának megakadályozására, a kisvállalkozások – a rendezvényeseken kívül is – azon kezdtek gondolkodni, hogy mit tegyenek ezután. Egyrészt nyilván folytatni akarják tevékenységüket, ameddig csak lehetséges, de másrészt a saját egészségük védelmében és a korlátozások miatt is, esetleg ideiglenes bezárásra lettek ítélve, amely cselekvésre késztette őket – ilyen megoldás lett a rendezvények online-osítása például. 

De ha elvonatkoztatunk a rendezvényektől, más vállalkozásoknak is érdemes elgondolkodni azon, hogy készen állnak-e a digitális működésre. Sokaknak ez jelentheti a túlélést, hogy a bezárás helyett kiterjesztik jelenlétüket és tevékenységüket is az online térbe, bővítve ezzel az elérhető lehetséges ügyfelek számát is. Az edzőtől, a főzőtanfolyamon, a zenészen át a párterápiás tanácsadóig számos vállalkozás képes lehet tevékenységét online megvalósítani, amely lehet csupán átmeneti állapot a koronavírus bizonytalan időtartamára, de siker esetén lehet állandósuló megoldás is. És akkor még nem is beszéltünk az online értékesítés lehetőségéről, a webshopokról. 

Online értékesítés:

Vagyis, hogy áthelyezzük értékesítésünket az online térbe. Az online értékesítés még sosem volt ilyen egyszerű, és ez a mostani egy tökéletes időszak lehet egy online bolt beindításához, mely extra bevételi forrást jelenthet. A posták, csomagküldő szolgáltatások, futárok jelenleg is üzemelnek, sőt, most virágoznak igazán. Ezért a házhozszállítás jelenleg extra előny, hiszen igen széles közönséghez juttathatjuk a termékünket, biztonságosan egészen 99+ éves korosztályig, így akkor sem kell lemondani a bevételről, ha elsősorban az idős korosztályt célzó termékkörrel rendelkezünk. 

Online kifizetés: 

Az online fizetés elfogadása is az első lépések egyike lehet, amely vállalkozásodnak segít az online elérésben, tehát fontold meg például Paypal használatát, mely az ügyfelek számára egyszerű, biztonságos módot kínál az áruk vagy szolgáltatások kifizetésére. 

Online ügyfélfogadás, ügyféltalálkozók:

Ha olyan szolgáltatásod van, amely megköveteli az ügyfelekkel való találkozást, akkor tedd azt lehetővé online kapcsolattartás formájában, például videóhívással. A népszerű online szolgáltatások, például a Google Hangouts, a Skype és a Zoom esélyt adnak az online találkozást személyesebbé tenni, hiszen az e-mailes vagy telefonos kapcsolattartás gyakran rémálom lehet. Ha időpontot is választhatnak ügyfeleid, amikor pontosan találkozhatnak veled, még könnyebb, felhasználóbarátibb lesz online szolgáltatásod. 

Nos, a fentiek után talán te sem gondoltad volna, hogy a te vállalkozásod is működtethető az online térben? Pedig valószínűleg igen! NE ÁLLJ LE a munkával a koronavírus miatt, hiszen van más út! Miért hagynád ki a lehetőséget? Folytasd működésedet 100%-ban a weben! Kattints ide a részletekért!